A joghurt története
Gyanítjuk, hogy joghurtot már az óta fogyaszt az emberiség, amióta tejet is – úgy közel hat-hétezer éve. A tejből – hűtőszekrény híján – spontán alakultak ki a savanyú tejtermékek. A joghurt szó török eredetű, a savanyú tejtermékeket yogurutnak hívták. A törökök anno rengeteg joghurtot fogyasztottak – manapság is kedvelik –, és már a hódító hadjáratok idején biztosan ismerték az egészségre gyakorolt több tucatnyi jótékony hatását is.
A 20. század elején egy orosz biológus, Ilja Mecsnyikov kutatásai – amelyekért Nobel-díjat is kapott – bebizonyították, hogy a joghurtban található élő kultúrák és az úgynevezett jó baktériumok megakadályozzák a bélben a toxikus anyagok elszaporodását. A felfedezés után a joghurtfogyasztás Európa-szerte nagyon népszerű lett. Legújabb kutatások szerint az élő baktériumkultúrás táplálékok fogyasztásának egészségügyi szerepe három csoportba osztható:
gátló szerep (megakadályozza egyes betegségek kialakulásának kockázatát),
tisztító szerep (megtisztít a toxikus anyagoktól),
karbantartó szerep (egyensúlyban tartja a bélflórát).
A rendszeres joghurtfogyasztás tehát karbantartja, „egyensúlyba hozza” az emésztést, erősíti az immunrendszerünket és pl. koleszterinszint-csökkentő diéta részeként, segíti annak sikerességét is.
Napjainkban a nagyipari gyártás az, amely sajnos a joghurt legfontosabb és legegészségesebb alkotóelemeit rombolja. Ha egy boltban kapható joghurt dobozán feltűnően hosszú eltarthatósági időt tüntetnek fel, joggal gyanakodhatunk. Ha hűtés nélkül nem púposodik fel a doboz, nem készülődik felrobbanni, akkor bizony több benne a tartósítószer és a káros adalékanyag, mint az élő kultúra. Az ilyen joghurtban magas hőkezeléssel elpusztították az élő joghurtkultúrát, és vele együtt minden áldásos hatását is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése